Sokszor hallottuk már, "milyen csodaszép város Budapest".. majd általában erre a mondatra első reakcióként halk mosolygás, fut át arcunkon,- mert belegondolunk-.... a bűzös utcákba, a szél sodorta szemétbe, a bizalmatlan kis mellék utcákba, a málladozó vakolat, a koszos falak.. Fel se tűnik néha már mellettük, az sok apró kis csoda..Legtöbbször csak a lábunk elé, max. a kirakatok fénye felé fordítjuk tekintetünket, vagy rohanunk, fejünk telis tele gondolatokkal, elintézni valókkal.. stb.. meg se állunk egy picikét megpihenni, engedni a csodálkozásnak, pár pihentető percet..
Sokáig én is elsiklottam felettük,csak ritkán engedtem magamnak lopott kis perceket az álmélkodásnak.. majd nagy sóhajtással, mentem tovább, gondolván - "de jó lenne fotózni őket!" - Valahogy megragadni történetüket, fényüket bájukat..
Most vasárnap, Kedvesemmel magunkhoz vettük a
fényképezőgépet, és neki indultunk a városnak....Már benne is érett a gondolatat, hogy ne csak meg megálljunk a vaskapuk ,előtt és meséljen róluk, hanem fotózzuk őket.. Ki tudja meddig láthatjuk még őket? Ne csak gondolatainkba őrizzük, formáikat meséiket..Sétánkon, találkoztunk, gazdagon tekergő indákkal, csigavonalba kunkorodó játékos levélkékkel, sarkokban megbújó sárkányokkal, ház faláról lepillantó szende szűzzel.. fakapun, mosolygó kéjenccel..
Sokszínű és varázslatos, világ ami felfedezésre vár..
Csak engedni kell, hogy belekússzanak fantáziánkba, lelkünkbe.. és máris mesélni kezdik történeteiket.. ugyanakkor el-el veszhetünk egy-egy rács kusza fonadékaiban is..
Mi elvesztünk egy kicsit.. Kedvesem volt idegen vezetőm a kovácsoltvasak világában.. mesélt róluk , és ők is meséltek magukról.. képekbe próbáltam szőni mindazt, mit aznap tanultam hallottam tőlük..
De még csak tanulom, az ő történetüket.. és azt is miként váljak mesélőjükké..
Fotók : Dalma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése