Mikor belekezdtem a blogba egy hajótörött meséjébe kezdtem..
Ki kereste a mélypontról a félfélét, és önmagát is..
Hosszú út van mögöttem és még több előttem..
Nem bánok semmit hálás vagyok a jóért a pofonokból tanultam, talán mindazt mit kellett..
Ezek nagy és szép gondolatok mondhatná bárki majd halk mosoly húzódik meg a szája szegletében.. és legyint egyet.
Egykoron én is legyintettem némi önérzetességgel, hogy ugyan már...
Nem kívánkozok példának kínálkozni, sőt el se várom, hogy meséimet gondolataimat higgye bárki..
Úgy érzetem ideje, itt egy gyors múlt idézésnek, a teljesség igénye nélkül..
Mert olvasva soraimat külső szemlélőként, nekem is fen fen akadna tekintettem a szépnek tűnő gondolatokon, de megkérdőjelezném, megéltségüket mélységüket.. Miért?
Mert az emberi természet egyik vele járója, hogy egy emberi történetet, vagy gondolatot mik belső történéseket mesélnek.. a megélt élet tükréből szereti szemlélni.. Mintha ettől várllna, értékesebbé.. Ezzel nem értek egyett, de sokan nevettek már arcomba és hívtak naivnak vagy gyerkesnek. A gyerekest bóknak tekintem , vágyok néha úgy látni mint ők..
A mese kezdete régmúltba veszik.. Volt egyszer egy kislány, ki tanulni vágyással szívében lépet az iskola kapuján át.. Sose hitte volna , hogy az iskola nem csak a betűk és számok művészetére tanítja majd, hanem az életre is..
Az élet hamar arcul csapta. tetűjárvány formájában.. nem csak hosszú hajától, fosztották, meg de a maradék gyermeki tekintélyétől is társai előtt..
A gyerekek ebben korban kegyetlenek, és vakmerőek.. csúfolásokba sértéseket, verekedésnek tűnő balhékba , erős ütéseket mérnek, vég nélkül.. hamar játékszerré vált, a kegyetlen játékok tárházában, a gyermeki elme félelmetesen találékony ha kínozhat, mert még nem ismeri a jó rossz igazi fogalmát..
Tépázták, verték nap nap után, hiába bújt sírva el előrángatták, a tanárok őt állították sarokba..
A játékokban cseppnyi szeret morzsáért, kutya, vagy ló lett,mert akkor legalább nem bántották..
Szegény kis lélek, nem értette a világot miért ilyen.. elfogadta csendes beletörődéssel, ha ütötték védekezett.. ha marták harapott..
Állattá vált riadt kisállattá, ki a földről eszi uzsonnáját, míg társai ülnek hátán, mert ezt tartják a játékuk csúcspontjának..
Az évek lassan gördültek egymásra, 4 évig tartott, és a paletta egészen változatos volt..
A beszéde is torzult akárcsak kicsinyke lelke, érthetetlenül hadart, hangutánzó szavakat használt helytelenül.. riadt állatként viselkedett nem gyereként.. otthon csendes visszahúzódó gyereknek tűnt, a szülőknek nem tűntek fel az ütésnyomok.. azt hitték, pajkos játékok nyomai..
Barátai a környék kutyái, voltak , kihez félem nélkül nyúlt be, ksi kezében a megmaradt uzsonnát szorongatva, nekik adva.. Nekik mesélt, csak velük beszélgetett, ők látták egyedül sírni.. Vagy az éj leple alatt halkan párnái alatt pityergett.. Egy nap egy kedves tanító néni szólt a szülőknek, hogy baj van, el kéne vinni,mert már nagyon szélsőséges viselkedése, és még végén baja lesz.. akkoriban halt meg nagymaája, ki addig nevelgette szülei mellett.. ki a békét és megnyugvást jelentette sokszor.. Mai napig hálás annak a tanító néninek , ki mert szólni, és kiállni érte..
Új iskola új környezett, de a régi beidegződések.. Még beszéde kapokodó , hadaró, érhetetlen, a
sebek traumákmég méylen élnke, riadt kisvadból nehezen lesz aranyos kislány..
Újra tanulta fokozatosan az emberi viszonyokat, az alapoktól.. nem kell futni mert nem bántanak, nem kell rugni, harapni mert nem ütnek... Lassan ment de 8 osztály végére már teljesen beilleszkedett. legalábbis megtanult , normális lenni.. Bár igaz azokban az években a gyermeki csíneknél jóval a nagyobb baklövéseket követett már el.. A jóról rosszról és határokról való fogalmai igen szabadon voltak értelmezve.. Szülei kétségbeesve, figyelték a történéseket... Megtanulta a pofon súlyát, a lópálca csípését mezítelen bőrén azt, miért mit kap.. De a mi-értett sose kérdezték.. A zenére és dallamok varászaltos világára hamar rátalált, ez tartotta benne a lelket, éjszakákon át hallgatott egy egy albumot.. Álmaiba menekült, hol volt egy barát ki vigyázott rá, ki óvta féltette szerette.. Ki segítette, hogy fessen rajzoljon, hogy merjen álmodni álmokat.. élete, nehéz volt, de már jobb mint előtte.. Visszagondolva szüleit sajnálja amikért ez tette velük.. de akkor még ő se értette tettei súlyát.. Dühös volt, és még sajogtak a sebek, a sértések a bántások, és az új iskola, is tartogatott újabb kihívásokat, tapasztalatokat..
A rajzolás erejét talán 13 évesem ismerte meg.. azt, hogy mekkora erő, és nevelő szellem van benne.. Egy kemény kezű rajztatnárnő lett tanára és nevelője, ki megkövetelete afigyelmet, fegyelemt, és taníott.. A rajz olyna akár a tükör, megmutaja hol járnk gondolataid, ha nem vagy ott a kocka hasábá csúful, az üveg dölni kezd a térben.. meg tanulta kontrollálni érzéseit, és hagyni had történjenek maguktól, miközbe keze járt és elméje leginkább a rajzolásra figyelt, közben höpöjgő érzés és gondolat tömegei szabadon rohanhattak... Végre nyugalmat talált..
Művészeti szakközépbe ment tovább tanulni tudatos döntést hozva szakmát választott.. elvárták tőle, hogy döntsön, és tudja mit akar.. Erősnek és magabiztosnak mutatta magát, hiszen ezt várták el.. belül félt, és gátlásait , rejtegette.. Új iskola új élet gondolta.. itt senki se ismeri,nincs múltja.. hát esély az újra kezdésre.. Magabiztosnak tünő léptekkel tette meg az első lépéseket, hamar talált barátokat.. Ki élettörténeteit meghallgatva, már az övé nem is tűnt olyan szörnyűnek.. Már korábban felismerte, mások meghallgatásában, és esetleg tanácsok néha kéretlen osztogatásában rejlő gyógyító erőt..
Gyógyult tőle ő is, lassan forrtak össze sebei, magáról megfeledkezve fürdőzött mások lelki nyomoraiban, mocskában.. és ha tudott segített..
Megérintették a történetek, de igyekezet tanulni is belőlük.. látta közelről a drogosok világát, azt, miként formája át az embereket, látott átalakulni személyiségeket.. saját bőrén tapasztalta rossz vagy jó döntései súlyát..
Szerencsés volt, mert mindig volt pár barát kivel kivesézhette gondolatait.. kik nem fordultak el tőle, kiknek nem volt túl sok.. Ezekben az években, a belső viharokat, sokféle szelek fújták.. Önön tükrében köpte saját magát szemen, ha múltja eszébe jutott, ha tetteire emlékezett.. szorongásai, és idegi kimerültsége napról napra erősödtek..
Csak az éj csöndje hallotta, hang nélküli sikolyait, könnyeinek áramát testének halk görcsös rángatózását a padlón.. hol már, nem a józan elme az úr.. mikor sötétbe borul,minden és csak a fájdalom tépi a lelket, hasad a szív és őrjítő a fájdalom.. görcsösen kívánt, hogy legyen vége.. vagy elméje vak sötét börtönében maradjon bezárva örökre, vagy teste oldja fel béklyóit..
sok érzés és gondolat, hívta életre kínzó lidérceit, sötétben megbújó démonait.. Évek teltek így, közben élte a "normális" tinédzserek, "normális" életét.. Olvasott tanult, kereste a válaszokat kérdéseire, filozófiákban, vallásokban, gondolatokban, költeményekben.. Elméje vad tárháza volt, az elvontabb gondolatok és szimbolikus misztikáknak....
Bármily meglepő mind emelet egy egységes személyiség maradt, ki ha tudott segített, és talán ,mindig csak másokkal törődött előbb mint saját magával.. Az élete haladt, a rögös kis útján, majd találkozott egy nálánál 20ével idősebb vándorral.. Ki elbűvölte.. Szerelmük, viharos, nagy érzelmeket , kavaró volt, mindvégig. Szűleivel való napi veszekedéseket, és fejéhez vagdosott válogatott sértéseket megelégelve elköltözött.. ekkor már dolgozott, önálló fenőt volt.. Egy fenevadat szabadított, magára ezzel a döntéssel, amit szülői féltésnek álcáztak.. Sokat tanult és fejlődött, ezalatt a kpacsolat alatt.. másfél év alatt a riadt okoskodó erősnek tűnő kislányból, erős harcossá nőt.. minden sallangot, és megingatható megkérdőjelezhető addig hitnek, evlnek hívott dolgott lemorzsolta róla a vándor.. nem akarattal, hanem, ész érvekkel, józan belátással és az élet tanításaival.. Sokat tanult, az ÉLETRŐL.. Míg nem egy nap egy döntést kellett, hoznia,mit mai napig nem bocsájtott meg magának.. de meg nem bánta.. majd az élet úgy sodorta későbbi sorsát, hogy közelről lássa, más életén át, döntése, milyen lett volna ha vár... végig élte, a vívódást egy megfogant élet fölött, kinek lett volna hely.. csak az anya nem kívánta őt a világra.. egy kicsit ő is vele halt ismét..
élete fordulatos sors kockái tovább tanították.. életeken történeteken keresztül..
Megtanulta, elengedni azt akit szeret.. átformálni a szerelem tűzét, a szeretett tűzévé szívében..
Tudatosan irányítva.. először, könnyek és belső harcok árán.. de az út végéről visszatekintve nem bánta, és hálás volt érte.. Mert egy csodálatos ember barátságát veszítette volna el ha nem így tesz.. és egy jó emberi kapcsolat fontosabb az önző vágyaknál..
Lassan mély álomba merült, a hétköznapok, monoton mókuskerekébe.. a matéria teljes rabságába.. a vágyai álmai elcsökevényesedtek, megfogytak.. és lassan folyótógatóvá vált ez az üresség.. Nem olvasott.. csak volt.. beszélgetésekbe és mások segítésében, ill új szakmák tanulásában teltek el évek.. Terméketlen, alvó időszak volt..mi kellet.. majd megtalált egy lelki társat, hasonszőrű, gyermekként felnőtté vált fiatalt.. ki mellett végre megtudták, egymásnak adni, a felhőtlen boldog gyermekiség örömét.. Az üde perceket.. A gyógyulást lekileg, egymás sebeit kötözgették ápolták, ghyógyították, úgy hitték többé nemválnak el.. de nem így lett,mikor úgy érezte, a lány hogy érzelmeik egy életre már kevesek együtt, meghozta, talán egyik legnehezebb döntését.. Ami így vissza tekintve, nem is volt olyan nehéz.. csak ezáltal lemondott mindarról a képről,mit addig ideaként kergetett, az ideáit hagyta ott...
Majd élete, megfeneklett hirtelen addig ismert világának fali beomlottak..
Innen indult hajónaplóm..
Megélte, a dologtalanságot mint munka nélküli, azt az undok érzést, hogy nem kellesz senkinek.. és dologtalanná váltál..a munkanélküliség első 2 hete jó mert pihen az ember után egy olyan ólom nehezedik rá, mi alól nehéz a fel állás.. Senkinek és semminek se kellett. eza az érzés járta át, de ahelyett, hogy elsüllyedt volna írni kezdett. Mert ez dolgot jelentet, mi felszínen tartja..
Írt mindenről, folyamatosan gondolkodott, elemezte önmagát.. Az ÉLET csodálatos ajándékokkal lepte meg érte.. Egy egy mély beszélgetéssel, mikből, hibáival találkozott.. megtanulta saját bőrén, más szemén át látni a világot.. sokat tanult.. értékei formálódtak, és lassan ledöntötte legkülső falait.. Megkapta az élettől mindazt miről,már álmodni se mert, nemhogy kérni vagy vágyni rá.. egy megértő társat, jó munkahelyet, hol tovább élhet teljességében a szakmájának, és naponta tanulhat újat... Az apró csodákra, a világra való nyitottságot, és érzékeinek újra való élesedését.. Új ismeretségeket, és jó mély beszélgetéseket..mik adnak.. mire vágyhatna bárki ennél többre?? Úgy érzem teljesen elégedett, helyzetével.. és nagyon, nagyon hálás mindezért a sok jóért..
Az írás őrök gyógyír , és elixír..
Mit írhatna egy hajótörött a hajónaplója végére:
ha ma kellene meghalnom, akkor ezt hagynám magam után:
"Tanulj meg, megbocsájtani mindazoknak kik bántottak vagy tetteiket bántásnak vélted..
Tanulj meg, törekedni arra, hogy tanulj a hibáidmból.
Tanulj meg segíteni, úgy hogy tudásod és erődhöz mérten adj mindig.. ne akarj minden áron segíteni.. hagyd néha csak történni és folyni az eseményeket..
Ezt tanultam az élettől eddig.. ha nekem sikerült, akkor neked miért ne menne?"
Most pedig új hajónaplót kezdek.. mert így vissza tekintve látom, hogy éppen csak most kezdődik talán, az élet újabb ciklusa.. és oly sok dolgot nem tudok még, de vágyok tanulni, világot látni.. gondolatokat, hallgatni,megélni, megosztani, néha napján írni..
Sokszor hallottuk már, "milyen csodaszép város Budapest".. majd általában erre a mondatra első reakcióként halk mosolygás, fut át arcunkon,- mert belegondolunk-.... a bűzös utcákba, a szél sodorta szemétbe, a bizalmatlan kis mellék utcákba, a málladozó vakolat, a koszos falak.. Fel se tűnik néha már mellettük, az sok apró kis csoda..
fényképezőgépet, és neki indultunk a városnak....Már benne is érett a gondolatat, hogy ne csak meg megálljunk a vaskapuk ,előtt és meséljen róluk, hanem fotózzuk őket.. Ki tudja meddig láthatjuk még őket? Ne csak gondolatainkba őrizzük, formáikat meséiket..
