Gondolatok, barlanggászatról,íjászat...

Elgondolkodtam, egy kérdésen, amit barlangi túránk után tett fel egyik túra társunk. Miért is szeretünk barlangba járni?
Igaz, miért is? Ez talán egy extrém hobbi, vagy valami belső titkolt fétis, hogy a föld gyomrába kószálunk szűk hasadékok és sziklák között csúszkálva, kúszva.. meglehet..
Nem tudom de inkább azt mondanám, hogy olyan akár a hegymászás..
Egyfajta belső inditatás hajt a mélybe, jól érzem ott magam... igaz, lépteim bizonytalanok még és a lámpa halovány fényénél meg-megriadok, ha nem látom tisztán hol van fogás, hova tudok lépni, de mégis nagyon élvezem... feltölt... egy egy túra után sajog minden tagom, például a szerdai rövid de velős túránk után napokig éreztem, érzem izmait, ízületeimet...
Ilyenkor tényleg megértem a rám néző kérdő szempárokat, hogy ez tényleg megéri?
A válasz rá igen egyszerű: meg..., nagyon is meg.
Remegő, sajgó tagokkal kihúzni magam egy szűkületből és utána tovább haladni nagyon jó érzés, legyőzöm magam. Nem csak ezért csinálom. Van egy lelki és egy spirituális oldala számomra, ennek a dolognak. A lelki része a folyamatos önmagammal való találkozás, mászás és kúszás közben, a mindig változó terepviszonyokra való reagálásom. Sokat segít, épít és visszajelzéseket ad magamról.
A spirituálisabbik oldala, a belső világomhoz kötődik.
Feltölt, önmagában az a tény, hogy a föld mélyében vagyok és az agyag illatát érzem, ez egy csodálatos érzés. Egy olyan légkör atmoszféra leng ott át, amire nincsenek szavak.
Megnyugszom, formálódom... Minden egyes túra egy újabb találkozás egy másik síkkal...,
amit igazából csak utána érzek magamon. Feltöltve erősödve térek meg a túrákról.
Megbékélve magammal és a világgal...

Az íjászat a másik szokatlanak tűnő hobbim, sportom...
Nevezze mindnek annak aminek tetszik.
Szeretek lőni, nem űzöm szerintem elég jól még de nem is ezért csinálom.
Egyrészről, remekül fejleszt, másik részről tölt...
Tanít, azonnal jelzi az íj, a vessző ha nem vagyok ott lelkileg és fejben. Koncentrálni kell a tartásra, a helyes oldásra, arra, hogy ne csak agyból legyek ott. Amint nem válok az íjam részévé a lövésem pontatlanná válik.
Harmóniára kell törekedni, kikapcsolni mindent és eggyé válni vele.
Lelkileg nagyon fel tud tölteni az a pár óra amit ezzel töltök...
Igaz, amint koncentrációm, vagy figyelmem lanyhul csúnyán meg tud ütni az íj...
Fáj is de elfogadom, mert ha belóg a könyök akkor azt megcsapja az ideg, ami csúnya nyomokat hagy és hosszú napokig emlékeztet figyelmetlenségemre...
Szeretem azt az érzést amikor megszűnök, megszűnik az 'én' érzet bennem, csak létezem és teljesen fel tudok oldódni egy tevékenységben, ezáltal részévé válni egy nagyobb egységnek.
Amikor az 'én', az emberi mivoltom csak hordozó, nem meghatározó rész, ilyenkor úgy érzem egyensúlyba kerülök magammal és a világgal. Talán ezért is űzöm ezeket a sportokat, mert kihívások, és egyben olyan feloldást adnak amit másban eddig még nem találtam meg.

Mesterségek Ünnepe

A mesterségek ünnepe olyan volt akár a többi: árusok, vásári forgatag..., sok ember, kik bambán hömpölyögnek, és sokszor nem értem mit keresnek itt, mert üres tekintettel csak bambulnak bele a vakvilágba, kezükbe vásári csemegével...
Számomra mégis kicsit más volt, mert a pult másik oldalára álltam.
Beálltam árulni a kovácsokhoz..., mellettem a fiúk kovácsoltak, én meg a nézőközönséggel foglalkoztam..
Nagyon élvezetem nagy élmény volt napközben a kovács tűzet látni, azt milyen gyorsan formálódik egy darab vasból egy akasztó, hogy készül egy hajtű, milyen mesteri ügyességgel, csavarodik egy fibula. Olyan könnyed kézzel és rutinos mozdulatokkal munkálták meg a fémet, ami lenyűgöző...
Az emberek csak álltak és bámultak, néha kérdeztek..
A gyerekek őszinte csodálattal tekintettek Marcira a nagy
kovács emberre.

Egy igazi jókedvű, mosolygós szemű hegyomlás ember.
Mint Thor állt az üllő mellet és készítette a szebbnél szebb finomabbnál finomabb tárgyakat vasból.
A gyermekek kíváncsiságát, néha egy egy felnőtt tudta csak felül múlni, de sajnos nagy átlagban nem voltak túl érdeklődök. Ha valami érdekességet mutattunk akkor figyeltek csak oda..
Ennek ellenére nem volt olyan szörnyű..., bár igaz ami igaz négy nap ácsorgás nem pihentető. Mégis nagyon élveztem ezt a négy napot velük.
Meglátogattuk az öregeket is napközben. Mit egy szerető nagy család úgy öleltek át minket szeretetükkel és figyelmükkel..
Nagyon őszinte és nyíltszívű emberek. Az élet acélozta és edzette lelküket szívüket, ami a szívükön az a szájukon, egyenesek.. igazán emberek.. mégis kedvesek, és hatalmas szertettel szeretnek, ha oda figyelnek rájuk és nyílt szívvel közelítenek. Nagyon megszerettem a világukat.. igazán jól érzem magam velük...
Kedves furcsállja, hogy boldogan kísérem el mindenféle kovácsrendezvényre, de ez számomra természetes. Az ha érdekel, akkor ott vagyok , és ha tudok részt veszek benne, és segítek..
Az életben az ilyen események és apró dolgok igazán fontosak... egy mosoly, egy csillogó szempár.. egy kisgyerek mosolya.. ezért érdemes mindezt csinálni...
Nekem ez a pár nap minden fáradalmával együtt, sokat tudott adni..

..örömök..

Vannak napok mikor apró jó dolgoknak tudok igazán örülni, mik be tudják aranyoznia a napomat..
Lehet , hogy ez fura , de mások öröme is, nekem nagy öröm...

Kedvessel éppen ma beszélgettünk róla, hogy amennyire széthullott minden most mennyire másként, de rendeződik..
Átalakulóban a világ és minden körülöttem, pár hónappal ezelőtt jobban féltem a jövőtől és a változástól mint bármi mástól..
Voltak időszakok mikor görcsösen kapaszkodtam mindenbe ami a megszokott, vagy az addig normális életemhez kötött..
Emberekhez , dolgokhoz..
Utálom a változást az elmúlást.. utálok elköszönni elbúcsúzni..
Ilyen voltam mindig is... nem tudom talán emiatt is alakult ki, hogy szakítások után, nem szoktam hátat fordítani.. vagy lassan felszívódni .. ami a normális reakció másoknál.... nálam nem.. mert ha valakit megszerettem akkor azt az illetőt okkal szerettem meg... és attól, hogy kapcsolatban nem megy még emberileg szerethetjük egymást..
Megpróbálom, ha van mód baráti mederben folytatni vele a kapcsolatot... nekem ez gyorsan megy, váltani... úgy értem megállni, hogy ne érintsem, ne úgy érjek hozzá ne úgy tekintsek rá mint előtte.. persze idő kell a teljes feldolgozáshoz.. de mégis.. ezt a folyamatot külön tudom választani, és belül magamba intézem.. valahogy másként szeretem utána a férfit.. közel marad a szívemhez, de mégis más, mert már csak barátként, vagy valami hasonlóként tekintek rá..
Őszintén tiszta szívből kívánom a boldogságot nekik.. csendes estén magamba kívánom találja meg azt kit keres..
Olyan jó mikor hallok róla, hogy talált valakit.. igazán be tudja aranyozni a napomat..
Mostanában számomra két fontos férfi életébe is beköszöntött a boldogság..
Lehet, hogy ez butaság de nagyon örülök neki.. mikor egyikőjük elmesélte nagyon örültem neki, és igazán megtisztelve éreztem, hogy megosztotta velem..
Jó látni a szemében a csillogást az arcán a mosolyt.. azt látni, hogy reménnyel teli szívvel néz előre.. érezni, hogy új láng lobban szívében..
Öröm és boldogság ezt látni, nincs bennem, semmilyen negatív érzés attól, hogy mással van.. Attól, hogy más nőre néz más nőt ölel.. sőt örvendek neki.. nagyon.. igazából a kíváncsiság sincs erősen bennem.. mert ha akarja bemutatja de nem rám tartozik..
Örülök az örömüknek.. nagyon..
Kedves erre mondta ma azt, hogy a világ amennyire széthullott körülöttem, annyira látszik,most rendeződni.. mert a környezetünkben lévő embereknek alakul az élete..
A barátaink és az általam szeretett emberekkel jó dolgok történnek, és ez nagyon jó..

Csendesen esteként séta közben, felnézek a holdra és kérelem néha .. segítse meg barátaimat.. azokat kiket szeretek.. furcsán bizsergetően,nagyon jó érzés ha örömhírt kapok azokról kiket szeretek..

Kedvesem se érti teljesen mitől vagyok ilyen.. de megért.. és ez a legfontosabb..

Lélegzet

Talán csak ennyivel tudnám körül írni mindazt ami történik..
A csendes kedves beszélgetéseket.. a hosszú sétákat.. az össze bújásokat, akár egy könyv fölött..
A békés nyugalmat, mi körül ölel minket...
Valahogy úgy történik minden mint ahogy a patak folyik, csak áramlik és történik maga rendje és természete szerint. Nincsenek benne előre tervezett, sablonos megoldások... elvárások..
Nem érzem az elvárásokat, azt a képet , mivé kéne picit idomulnom magamból..
Mert egyszerűen nem sugározza.. egy dolgot vár el, azt, hogy önmagam legyek.. és ekként fogad el..
Ezzel talán néha a legnehezebb szembesülni is, megélni is ..
Önmagunkért fogad el valaki??? (pedig külső bájam vitatható..)
A hibáinkkal, gyengeségeinkkel, zord önkritikáinkkal, együtt?
Nekem természetes, hogy másokat ekként fogadok el.. az, hogy minden, nyűgjükkel bajukkal szorongásaikkal félszeikkel, rejtet homályba burkolt titkaikkal fogadjam el őket, mert ha megszerettem, hát akkor ezekkel együtt tettem, még akkor is ha nem a felszínen voltak, az egyén részét képezték...
Az hogy engem valaki így , teljesen elfogadjon, meglepett... nehéz feladat,... néha.. leginkább számomra.
Mert nincsenek elvárások, nincsenek megérzések, arra, milyen az ideális... vagy milyen ami jó.. Nem sugározza magából.. annak és akként szeret aki vagyok..
Más férfiak sugároznak magukból, egy képet, észrevétlenül, apró gesztusokkal, megjegyzésekkel tekintetekkel, megfogalmazhatatlan apró dolgokkal.. ahogy a nők is .. egyfajta szerepet húznak egymásra, kezdetben.. mi lassan leomlik az ismerkedés alatt, vagy ha nem, beépül a kapcsolatba....
Eleinte megriasztott, hogy itt ezt nem tapasztalom... még mindig riaszt néha..

Igaz mi évekkel ez előtt ismerkedtünk meg.. az első találkozástól kialakult a kölcsönös szimpátia és bizalom.. azt hiszem mi haverkodtunk elsőnek össze a csoportból.. majd eltelt az év és utána csak ritkán találkoztunk. Évek teltek el úgy, hogy csak ha valami restaurátor hepaj volt akkor és annak ürügyén a többiekkel együtt találkoztunk.. bár igaz mindig örömmel, és jó beszélgetésekkel teli estéket zártunk.. mint barátok..
A most,... hát ez váratlan alakulás és fordulat.. csak történt..
Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.. meg is riadtam tőle elsőre és időt kérve vissza hőköltem.. talán megijedtem, vagy csak rettegtem a csalódástól, vagy leginkább magamban nem voltam felkészülve igazán.. de a találkozások és beszélgetések, sodortak minket..
Mindketten erősen magunknak való fura személyiségek vagyunk.. mégis értjük a másik világát.. ami olyan mint a fuldokló tüdőnek a levegő.. mikor, nem kell elmagyarázni.. érti miért tekintesz úgy a kövekre, miért simítod a tárgyakat..miért ámulsz a fémeken..
Értem miért csillan fel a szeme ha szép kovácsolt vas kaput lát.. ha megérzi az égő koksz illatát, ha hallja az üllő hangját.. az izzó vas látványa, miért hevíti..
Elég néznem amikor dolgozik és értem. Nem tudom honnan, de érzem és értem miért teszi..
valahogy egy vele..
A túrák a séták sokat adnak.. feltöltenek..mi tagadás az életnek, most nem a habos végén állok.. de mégis úgy érzem élek.. pörgök forr a vérem..
Újra alkotok, legalábbis rákaptam mellette a fotózásra.. kezembe adta a gépet, hogy fotózóak egy kovácstalálkozón, és ne féljek a géptől.. ezzel megtörte belső félelmeimet.. és elkezdtem.. élvezem.. nagyon.. a találkozókat.. a fotózást.. megbújni, mégis köztük lenni, elkapni törékeny finom pillanatokat.. emberi vonásokat, nagyon emberi emberektől..már-már intim néha.. egy-egy kép.. egy-egy pillanat..
Vagy csak az erdőben barangolni és a fákon ámulni.. a forma gazdaságukon. a színeken a fényeken..
Meg megállni, és csak nézni, majd csak az objektíven át tekinteni rá.. a világ így nagyon más.. törékenynek tűnő pillanatok záródnak be egy-egy képbe.. vagy éppen.. csak egy rajtam átsuhanó gondolat testesül meg. Az írás mostanában elhalkult.. erősebbek belső monológjaim, párbeszédeim.. a képek jobban kifejeznek néha..
Talán nem is baj a hallgatás..., most ez így jó..., ahogy történik, a maga kettősségében. Mert egyik felem vidám és boldog.. a másik gondterhelt és elcsigázott.. de bizakodó....

Halk gondolatok..





Nem tudom hol kezdjem csöndem megszakítását. Túl sok gondolat kering elmémben..
Szívemben a boldogság , és bánat..
Szomorúságot egy általam nagyra tisztelt és szeretet kedves hölgy betegsége okozza..
Kár tagadni nem fog már felépülni... Pedig bevallom szívesen, nem gondoltam rá mikor hírt meghallottam.. napokba telt mire felfogtam..
Hibernáltam a tudatomat.. csak azzal törődtem, hogy az unokája Pocok, hogy van.. rá figyeltem.. Beszélgetéseink alatt is kutattam lekét, szemében, megbújó félelmeket.. mindketten jól tudjuk.. Olyan féreg rágja nagyi testét, mi már nem engedi többé a szorításából.. testét a rák támadta meg... és túl idős és gyönge ahhoz, hogy legyőzze..
Milyen röpke az élet fél éve találkoztam talán vele utoljára, akkor még erős volt és tevékeny.. duzzadt az élettől a maga komótos módján.. .. ahogy a megélt tevékeny élet és az évek engedték.. egy teljesnek tűnő, tevékeny élet végét, most egy szörnyű kor bántalmai és kínjai rombolják.. eszik , míg lassanként elfogy..
Unokája jó barátom az ő szemén és lelkén át tükröződve látom, hallom mi történik..
Barátom, leki társam, családtagom, olyan szoros kötelék köt minket, mi több mint a barátság.. mi talán tényleg testvérek lehetünk.. mert most a ként szeretjük egymást..
Mindaz mi nagyival történik, engem is megvisel..
több oldalról.. mert hiába látom, hogy Pocok erős és igen jól kezeli mégis segítenék..
de tudom jól,hogy annál többet nem adhatok, mint hogy átmegyek, ott vagyok néha és beszélgetünk. nem csak erről..erről igazából nincs nagyon mit.. beszélni..
Hitetlenül na y erővel és nyugalommal kezeli .. elfogadta.. a helyzetet. Egyfajta belső meg békéléssel áll hozzá..
Ezzel példát mutatva.. erőt adva ahhoz, hogy ne aggódjak.... bár hiába rejti látom megbújó félelmeit a jövőről.. fájdalmát amiért számár a legdrágább embert így kell látnia... hogy látja elfogyni és tudja elveszíti elmegy ő is mellőle..
Sokat változott két év alatt. Egy süldő farkas kölyökből egy igazi erős farkassá érett..
Példával jár előttem.. tartásból és abból, hogy lehet viselni terheit..
Összejött neki most minden..
a munkahelyét is elveszítette, és mindezen az egészen nagy részben egyedül kell átmennie.. Mert más most nincs ott.. jó pár hónappal ezelőtt még ott álltam mellette, másként..
Nem bánjuk, hogy megváltozott kapcsolatunk, mert sokkal felszabadultabb és jobb lett így..
csak ha valakit szeretsz, és sokáig minden napjaitok összeforrtak életetek egy volt, nehéz ilyen helyzetben, megbirkózni azzal az érzéssel, hogy nem tudsz ott lenni, nem tudsz adni.. mert most nem ez a dolgod.. esténként nem tudsz elé tenni vacsorát, hogy egyen legalább vagy bármi mást tenni, hogy elviselhetőbb vagy könnyebb legyen..hajlamosak vagyunk mi nők ilyenkor gondoskodásba merülni.. gondolván ez segít.. pedig talán nekünk segítene csak feldolgozni..
Nem tudok mást tenni csak lenni, és éreztetni, hogy vagyok ha kellek....
Szerencsés vagyok, mert olyan férfi van mellettem ki megérti, és ismeri Pockot.. a mi kis amorfnak tünő családias lékörünket elfogadta, elsőre ami be is fogadta őt.. nagyon hamar..
ami ilyenkor is nagyon fontos.. és nekem sokat add, és segít ezzel..

Nem tudom mit illik ilyenkor kívánni, halkan magunkba.. azt jöjjön az idő , és szólítsa minél fájdalom mentesebben magához a teremtő.. megadva szeretetinek, a méltó eltávozás, örömét.. vagy reményért fohászkodjunk.. kéri lelkem az égieket csodáért... hosszabbítsák életét...
Nem tarom helyesnek a csodáért való fohász azért mert félünk elengedni azt kit szeretünk,mert az gyarlóság.. és önzés.. engedjük útjára, és talán azt helyes kívánni, hogy történjen minden úgy ahogyan megvan írva élete történetében.. ne akarjunk gyorsabban lapozni, vagy sürgetni, vagy csodákban bízni.. Ezt harcot neki kell megvívnia a rákkal, mi az itt maradók, csak várhatjuk a harc végét távolból, sok erőt és belső békét kívánva.. szeretném hinni, hogy most jól teszem mindazt mit szívem és lelkem diktál....


Fotók by: Darma

hallgatás

Hallgatás..
van mikor jó csak lenni..
cikázó gondolatok érzések között őrlődni, de hallgatni.. Nincsenek szavaim. nem tudom hogyan mondjam.. a bennem átfutó átrohanó néha csak pillanatokra felbukkanó érzések, gondolatok, örvényéből nem születnek történetek.. pesig akár születhetnének..
Érzések születnek, halkan csendben.. megbújva.. minden mögött, még néha magamnak is nehezen bevallva.. mert félek a csalódástól, hogy talán magamba vagy érzéseim erejében csalódok..
Csalódni önmagunkban az elvárásainknak való nem megfelelés. ...
Talán túl sokat várok el magamtól vagy túl kevesett. Zavarba hoz ha mások sokat vagy jóka tgondsolanak rólam, mert én sokszor nem látom úgy magam.. kevesebbnek néha..
Montanába magamba vagyok.. bezárkóztam pár napra afféle szelencébe zártam lékemet magamat, és hagyjam úszni történni a gondolatokat az érzéseket.. mert most így jó, így helyes..
Írnék álmokról,... magamról de még nem... majd ..

morfondir..

Az életem most igazán jó és rossz is egyben..
Tanulok, tűrök, figyelek..
Türelmetlenül sürgetném a múlását, néha elmennék messzire.
Lelkem vágyik messzi tájakra..
Lábam mégse visz. Nem tudom miért. Gyökeret vertem valahogy.. mennék és maradnék is néha egyszerre..

Hatalmas lehetőségek és nehéz döntések között őrlődök nap mint nap.. de jó is ez az idő, mert kell ilyen is..
Most kell eldöntenem merre megyek tovább... és csak a remények és álmok várnak...
mert biztosan semmit se lehet előre tudni.. de talán már nem is akarom tudni... Csak mérlegelek... és próbálok jó döntéseket hozni..

Csak a végig járt út után fogom tudni idővel mérlegelni, hogy jól döntöttem-e ..