Félelmek.... gondolatok..

Vannak napok mikor a szorongások és a düh és afélelmek erősek..

Nem tudom, hogy düh e-e ez az érzés ami bennem tombol vagy kétségbe esés ..
Apukámra nézek és össze szorul a szívem.
Segítenék, csak hogyan?
Nincsenek szavaim, nincsenek gondolataim amit mondani tudnék..
Megkérdem jól van -e ?
De ez annyira kevés..
Meghalt a legjobb barátja.. néha fontosabb volt számára mint a család.
Ma temették el..
Össze van törve meg van ijedve érzem félelmeit, fájdalmát, de nem tudom mit mondhatnék..
Megölelem, majd hallgatunk.. a szívem szakad meg..
20 éve nem beszélgetünk, nincsenek szavaink, egymáshoz... vagy talán erre nincsenek szavak..

Talán most tényleg , csendre van szüksége.. vagy igazából anyámra, egyedül ő van még hozzá közel.. vele beszélget.. De ő most nincs itthon és még napokig nem lesz itthon..
Meg őrit, a csend, kiborít..

3 éve nem élünk együtt, és kisért minket a múlt...

Ő az előítéletivel és a régi én képemmel, én feledni próbálom a múltat, és megbocsájtani..
Nincs szavunk, nincs híd.. sose volt igazán híd.
Érezzük egymást, de nem tudunk beszélni..
Talán azért is borít ki ennyire, mert félek, hogy elmegy, és nem tudunk sose igazán beszélgetni előtte.. sose ismerem meg.. igazán..

Az életem keményen zátonyra huppant.. tele vagyok félelmekkel...
Két hónapja egy tündér mesében éltem, még..
Volt egy új életem..
Amiben, kiálltam magamért, meghoztam pár nehéz döntést, de remekül sültek el utána dolgok...
A világ legszerencsésebb nőjének éreztem magam, hiszen csodás helyen laktam, megismertem egy csodálatos Férfit...
A volt kedvesemmel nagyon jó kapcsolatban tudtunk maradni, remek munkám volt..
A családommal is jó volt a viszonyom.. tényleg a föld felett tipegtem... el se hittem milyen jó nekem.. hiszen, ennyire csodásan eddig nem jöttek, még össze a dolgaim...

Majd egy hónapja minden beomlott.. vége lett az állásomnak, az addigi életemnek... majd haza költöztem, pedig elsőre nem akartam...

De legalább volt időm, két héten át teljesen egyedül mindenen átrágni magam..
Gondolkodni, rendezni, érzéseket, gondolatokat.. napokig el se hagytam a lakást.. gondolkodtam, néha sírtam, néha örültem.. tanultam , olvastam igyekeztem felkészülni új életemre.. mert minden megváltozott.. én is nagyot változtam... átértékeltem eddigi életemet, és a vágyaimat..

Majd megjöttek a szüleim és hozták a hírt.. Megtörtek megváltoztak tőle...
Engem is megrázott, ismertem és szerettem azt kit elvesztettünk..
A halálról én másként gondolkodom mint ők..
Engem jobban riasztott az a gondolat, hogy apukámmal is megtörténhet , ugyan ilyen véletlenszerűen..
Örültem, hogy meghoztam a döntést a hír előtt, hogy haza költözök, hogy mellettük tudtam lenni.. Újra betölteni régi helyem, mit talán sose hagytam el teljesen.
Újra oszlopnak lenni, tartó pillérnek mi elvezeti anyukám félelmeit, idegességét, fájdalmát..ami hárít ha vita van, ami hordja a lelki terheket ha kell.. mindig is ezt tettem, így most is megpróbálom jól tenni.. bár félek, hogy nem fog menni mindig, hogy megroppanok, vagy, hogy ráterhelem másra..

Közben igyekeztem saját dolgaimmal és összetört kis tündérmesém romjaiból építkezni..

Látom a fényt az alagút végén.. meg vannak terveim is.. igaz a remények kicsit fogyóban.. de majd lesz valahogy..
Dühít a tehetetlenségem.. kiborít.. úgy érzem magam mint az akasztott ember a tarot-ban. .
Csak logok.. Minden összefügg és arra kényszerít, hogy elviseljem tehetelenségemet..
Függök, elég sok ponton.. fizikai síkon, nem tudtam elköltözni, egy könnyen a műhelyből, nem tudtam elköltözni még volt lakhelyemről teljesen.. tőlem független események összjátéka arra kényszerít ,hogy üljek várjak..
Egy dolgot tehetek, tanulhatok a felvételimre.. bár azt se tudom, hogy fixen mit kéne..

Megőrjít, hogy tehetetlen vagyok, hogy nem haladok semmivel... csak csoszogok mint egy vénlány..
Megpróbálom talpra állítani magam.. Van mikor egész jól megy..
Van mikor a teljes megbékéléssel élem meg a sorsoamt.. elfogadom, és a jót látom benne. Beláttom, hogy igen így kellett lennie..
Próbálok törekedni arra, hogy tanuljak mindebből.. de néha igenis elfognak a kétségek..