Miért írok??

Miért írok?
Miért tárom ki szívem és lelkem titkait, a világ elé?
Sokan mondanák őrültség ekkora kitárulkozás, ekkora őszinteség..
Nem, szerintem egyáltalán nem..

Talán csak félek, hogy füsté illannak gondolataim..
Talán, csak az elvesztegetett és meg nem élt,pillanatok elmúlásától félek..
Talán, csak meg mutatkozási vágy..
Talán, csak adni és megosztani szeretnék... ezzel csökkenteni magányomon, lelkem zártságán... mit erős kapuk védenek..
Talán.. talán .. talán..
... döntse el mindenki maga....
Az írás, az élet művészetek egy formája.. a megosztás művészete..

Szerintem a gondolatok kitárása, vállalása fontos dolog..

Nekem legalábbis fontos...
Sokak irigyelnek talán érte..
Sokak másban, más formában tudják kifejezni magukat..
Van ki, képekben, művészetekben van ki mozdulatokban, van ki csak puszta létével fejezi ki önmagát..mert nem érzi szükségét, hogy más formát keressen..
Csodálom és tisztelem mások művészetét, tisztelettel figyelem és tanulok azoktól kik puszta létükkel fejezik ki legbelső önmagukat..
Mert igenis, tanulhatunk a koldus bácsitól is.. a tekintetéből, a történetéből ha meghallgatjuk..

Én se tudok,mindent jól kifejezni..
Nem is törekszem rá.. lenyomatokra törekszem csak.. ha nem találok rá jó gondolatot, képeket keresek.. mik támogatják vagy kiegészítik gondolataimat..
A fényképek , is egy lélek és egy megfoghatatlan időtlen pillanat képkockába zárása..
Mert utána máris változik, tovább formálódik.. történik..
...az idő egy pillanatra kizökken és meg ragad egy képben..




Az írás is ilyen... a lélek, a szív és tudat játékának történéseinek, pillanatnyi lenyomata... Gondolatokba szorítva.. és sokszor csak halovány, kísérletek, a megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan megragadására....

Régóta írok.. először talán 9 évesen kezdtem írni..
Akkor egy olyan világot adott, hol béke, és nyugalom van, hol még élnek az álmok és varázs nem illan el....
Beburkoltak a sorok egy meleg ölelő megértő ölként.. a gondolatok csak repültek..
Akkor is életemből merítettem.. írtam örömről, bánatról, fájdalomról..

Voltak amiket megmutattam,voltak amiket nem..
Majd leveleket írtam.. valakihez címezve gondolataim áradatát..
Szóban is szeretem, úgyan ekkora őszinteséggel,nyíltsággal kifejezni, magam, de sajnos nem mindig van rá modom....

Egykoron képekbe szimbolumokba rejtettem, gondolataimat érzéseimet.. Mert írásaimat nem érteték, el akartam még jobban relyteni lelkem rezdüléseit..
A művészet, több ágában kerestem kifejezési módot..
Volt,mikor sikerült.. a művészet ezt alkotásnak hívja.. én nem tekintek így rájuk..
Szerintem lelkem lenyomatai,mik más formákba öltve, bezáródtak egy képbe,egy szoborba.. az idővel packázva.
Őrizni egykori gondolatok kusza hálóját és szimbólumait..

Majd elhallgattam.. évekre.. nem írtam, csak ritkán szóban, adtam jelét lelkem rezdüléseinek..

A blog írást mi inditotta?
Elkeztem hosszú leveleket írni egy ismeretlen, ismerős vándor léleknek...
Levélváltásaink alatt sok gondolat fogalmazodott meg bennem, miket vágytam megosztani..
Visszaadta, levelezésünk az írás örömét.. a gondolatokba zárt, pillanatok értékét..
Amit ezúton is köszönök neki...

Majd úgy éreztem.. nem terhelhetem, mindig barátaimat hosszú kimertő soraimmal..
Mert a hosszú levelek, válaszadás kényszerét késztetik ki..
Hiába, tudom, hogy örömet okoz neki néha soraim olvasása, de meg is mérgezem az örömöt azzal, hogy úgy érzik viszonozni kéne..
Így inkább,megosztom, gondolataimat mindenkivel..
Mert az írás felszabaditó, gondolkodtató, és mélyen magamba tekintő folyamat..


Ma kaptam egy csodálatos levelet, egy kedves barátomtól..
Ki már olvasta, előző bejegyzéseimet..
Gondoaltaim, tudtak lekében magaot vetni, új gondoltokat életre hívni..
Azáltal, hogy ezt megoszotta velem, a legnagyobb ajándékot adta amit bárkitől kaphatnék..
Ha soraimmal akár csak egy kelleme spillantot tudok másoknak szerezni a mindenapok rohanásában.. már megérte feltárnom lekemet és megosztanom..
Nem félek a kritikától.. attól, hogy gondoaltaim által kiismerhető és sebezhető leszek..

Nem könnyű, engem megbántani megsebezni.. meglehet.. de minden sebből, kritikából, csalódásból tanulok..magamról , a másik emberről, és a világról..
Így nincs mitől félnem.. hát megmutatom bátran lelkem, nyomait töredékeit..