Gyerekkorom óta áhítattal csodálom a természet óriásait, a hegyeket.. kik erős megingathatatlan mérteikkel terülnek, törnek az ég felé. Formáik változatosságát, mesterien alakítják a természet erői...
Néha olyanok, mintha gyermeki pajkossággal dobálta volna egy nagy kéz össze őket hegyé, méltóságteljesek, formáik játékosak változatosak.
Csak gyönyörködni tudunk mérteikben és változatosságukban.. A föld gyomra is ilyen, csoda szép hely.
Olyan, mintha megfordította volna az alkotó a fenti képet, és még pajkosabb, még érintetlenebb kuszaságba rendezte volna, el a formákat.
Egy lenti világot hozva általa létre.. a sziklák, kövek között kúszva mászva a barlangban az embert az az érzés fogja el, mintha megszűnne a tér és az idő. Kizökken egycsapásra.. hiszen felettünk szikla körülöttünk szikla, lábunk, hasunk alatt finom selymes agyag..., és amerre a szem ellát a fejlámpák fényében a víz által vájt, alakított formák, sokszínű csipkés játéka terül elénk.. ki tud ilyenkor időt érezni?
Itt nincs idő, az emberi elme számára felfoghatatlan, múltból előtörő és idő által formálódó formák és járatokon át haladunk.. évmilliók formálták, csiszolták, alakították, vájták.. az idő itt megpihent, megragadt, egy örök mozdulatlanságba..
Minden barlang más, minden barlangnak más az élete, sorsa, és a bennük bejárható út..
Most egy agyagosabb, földszagúbb,sokak által sokat mászott, sokat járt barlangban jártunk..
A Mátyásban... érezhető a levegőben az emberek illata... a falakon a kifényesedések, a kopások miket kezek, bakancsok okoztak.. nem sajdult meg közben az óriás.. békésen tűri, hogy emberek, mint a pajkos gyermekek, féltő tisztelő csodálattal másszák érintsék, kússzanak gyomrában.... nyugodt békével fogadva a zsibongást, a hangokat, a folytonos emberi érintést.. Akár egy békés nagyapó, ki szelíd vigyázó kedvességgel figyeli a rohangáló, ugrándozó unokák hadát..
Békésen pihen, míg mi, belsejében barangolunk. Néha szűk hasadékai között kúszva, néha csak gyakorló heccből, mászva két fal között, pedig lenne út, mit lábunk érinthetne.. de sok méterrel később megérti az utazó, miért is kellett az elején egyfajta gyermeki buhurtban a falak között pókként közlekedni, mert eljut az út olyan elágazásához, ahol kell a már megszerzett magabiztosság.. a megnyugtató tudat, hogy ügyesen végig másztuk a biztonságos pályát, így mikor át kell jutni egy hasadékon, nem jelent nagy kihívást. Nyugodt biztos fogással, és bízva a combban, a lábban, óvatos mozdulatokkal, túl is jutunk..
Bevallom én néha elsőre megriadtam... ilyenkor, aranyos szeppent nézéssel, Misire tekintettem, ki csillogó szemmel közölte, hogy menni fog.. mikor látta, hogy nem csitul, inamba szállt bátorságom, megértő, óvó figyelmességgel elmagyarázta, és megmutatta, hogyan is kéne.. utána már egyértelművé, és tényleg nem nehéz feladattá vált..Ilyenkor mindig, megkaptam az "ugye nem is volt nehéz?" nézést..
Amiért néha nem szerettem..., mert inamba szálló bátorságomat épp csak kilihegtem... és mintha mi sem történt volna, haladtunk tovább..
A barlangban talán a legfontosabb bízni saját magunkba, és a másikban akivel mászunk... ebben nekem erős támaszt tud Misi lenni..., mert óvó figyelemmel és türelemmel tanítgat, és bízok benne.. megnyugtat ha a közelbe van.. fura de a föld alatt átértékelődnek az emberi kapcsolatok, másként bízunk, másként értékeljük a másikat. .vannak jó barátaim, vannak akik közel állnak hozzám..., de nagyon kevés ember van akivel mernék a mélyben mászni.. olyan ez egy kicsit mint a vívás.. kardforgatók között is kevés aki, rá meri bízni magát a másik pengéjére.... de ha rábírtad akkor a bizalom erős, védvár..
Az túra most izgalmasabb és kihívásokkal telibb volt mint az előző barlang..
Mint már említettem, volt hol inamba szaladt a bátorságom.. leginkább akkor, mikor feltekintettem és két szikla fal között vígan mentek fel a többiek.. Kívülről gyermeki egyszerűségnek tűnik.. térddel popsival háttal kézzel támaszkodva fölmászni. Olyan akár egy pók iskola..
De ahogy fogy a sor és rám kerül a sor, megint elhagyni készült bátorságom.
De mivel a fiúk sorban ültek, egymás fölötti, szinteken a két fal között, mintha, ez lenne a világ legtermészetesebb helyzete így hát neki indultam én is..
A női büszkeségem nem hagyta a nyafit..., és erősen nyugtatott, hogy két erős férfi van oldalt, a falközben és segítenek ha elakadok.. vagy éppen nem látom egyértelműnek, a hova is tegyem melyik részemet.. kérdéseket..
Micsoda mennyei boldogság feljutni és lihegve megpihenni, és úgy vissza tekinteni... felemelő érzés..
Így vissza gondolva, egyáltalán nem tűnik annyira normális dolognak.. lent a mélyben ez természetes... a test és az elme átalakul... olyan mozgás válik természetesé ami a felszínen természetellenesnek tetszhet.Mikor elértünk egy nagyobb teremhez, a bátrabb tapasztaltabb barlangászok megrohamoztak egy szűk hasadékot.. lentről álltam, és hosszú percekig figyeltem pár lánnyal amint a fiúk, mint a kis pókok másznak a hasadékba fől, megnézni, mi van ott?.. olyan varázslatosnak és egyszerűnek és egyben lenyűgözőnek tűnt.. vidáman és gyakorlott mozdulatokkal másztak hajoltak, nyújtóztak, a szikla nyúlványokról, nyúlványok között..meghazudtolva a fizika minden törvényét.... mintha egy láthatatlan kéz, tenyerében fogta volna őket, és csak az illúzió keltés érdekében.. tartogatná őket, fura pózokban..
Idővel tovább haladtunk, csendesebb ösvényekre miket a víz mart csipkéssé és szűkké..
Kúsztunk, másztunk húzódzkodtunk,... sajnos mosódnak össze az ormok, a termek, a hasadékok, mert ilyenkor, az elme átformálódik,.. megszűnnek a gondolatok, letisztultabb belső béke veszi át az uralmat, és egyre egyértelműbbé váló mozdulatokkal, fogásokat találva haladunk.. bízva magunkban és társainkba..
Csevegő, csicsergéssel haladva egyre kuszább utakon..., a már előre emlegetett "szendvicshez" közelítve.. halk mosolygások és többértelmű megjegyzések ellenére se derült ki, mi felé is haladunk..
Majd megláttuk.. igazából két szikla, között némi rés.. és mindez eldöntve, majdnem fektetve .... Tényleg olyan mint egy szendvics és a mellkasán, hasán kúszó-csúszó ember a töltelék benne..
A két szikla között fekve, azon méláztam el, hogy van-e bennem bármi félelem.. félek e attól, hogy egyszer ez az alvó óriás felkel és összeroppant, morgó gyomra.. Érdekes de nem.. nem félek ettől, különös módon megnyugtatnak a kövek, a sziklák.. meg se tud kapaszkodni bennem olyan gondolat, hogy ne bíznék a sziklában, a résben mibe beakasztom ujjaimat, hogy fogást leljek, hogy úgy érezem kimozdul, morajlással alólam a kő..
Jól érzem magam köztük, szeretem az agyag és vizes nyirkos kő illatát....a barlang átható tiszta hűvös levegőjét..
Érezni a rusztikus felületüket, elcsigázott tagokkal, feküdni a hátamon és csodálni a felettem tárulkozó csipkézett mennyezetet..
A sóhajok hídja egy csodálatos képződés..., és talán mindazt a bizarr bizalmamat kifejezi amit a kövek iránt érzek.. Egy nagyobb tömb rádőlt a szembe falra, de csak egy a tömbhöz képest apró kő tarja csúcsát.... függ a levegőben.... ott álltam és csak csodáltam..
A túránk most nagyon más volt, mint az előző.. de nagyon jól esett most is..
Mikor teljes sötétbe burkolództunk, a fejlámpákat leoltva, megéreztük a csend és sötét magába burkolását.. mikor ténylegesen nem látsz semmit, és csak kezeid tapintják az agyagos talajt.. ..hihetetlenül jó érzés..
A mátyás barlang, békés óriásként az időtlenség nyugalmával fogadja magába a túrázókat..
Feltöltött a túra, igaz most másként mint az elöző..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése