Épületek.. csodálata..

Az utcákon járva szeretem nézni a régi épületek.. hosszú perceket töltök csodálásukkal.. Lenyűgöznek.. szeretek hozzájuk érni, megérinteni a falat, a pergő vakolatot, felsajdul amint kezem végig simít rajta.
A régi házaknak lelkük van , történetük .... szavak nélkül.. mesélnek egy korról, mikor épültek. Miben éltek, mit láthattak..?..?.. A történelem lábaik falik előtt és mögött zajlott..
Láttak, tragédiákat, boldogságot, háborút békét.. életeket kísértek végig halk némasággal..
Az ablakok mint szemek tekintenek le ránk... néha koszosan, megtört üveggel, néha csipke vagy brokát függönnyel díszítve.. esténként világítanak az élet, szele surran ki mögülük..
A régi palotákról, díszesebb házakról, női arcok, tekintenek vissza a szemlélőre.. néhol atlaszok görnyednek súlyos erkélyek terhei alatt.. izmaik megfeszülnek, emberfeletti terhük alatt.
A szobrász, nagy gonddal és ügyességgel, mintázta meg izmaikat, testüket arcukat,élnek és letekintenek ránk. némelyik földöntúli nyugalommal arcán, viselve terheit.. élnek, és mesélnek.. lelkük történetük van.. a fény játékától kelnek életre a formák, árnyékból előbújó levélek, indák kacsok, voluták , apró ivek ,finoman kirajzolodó vonalai tárulnak a szemem elé.. hosszú percekig csak cikázik rajtuk köztük tekintettem..mindig újabb és újabb formát fedezve fel..
Vágyok megérinteni, könnyedén felrepülni a szél hátán és csak simítani, érzeni a kő meg munkálásának nyomait.. a fröcskölt vakolat érdességét,
a habarcsból gipszból mintázott formákat.. újamat bemélyeszteni a mélyedésekbe.. vakon tapogatni, csak újbeggyel érezve a formákat.. érinteni a régi tégla már málló pergő felszínét..
Letörölni a kariatida arcáról az utca és a kor mocskát, hogy újra régi pompájában örvendetese meg örök mosolyával az arra sétálót..
Rajongó és oldhatatlan csodálattal tisztelem a régi épületeket romokat..


A romok, a romos épültek számomra a csodák, palotái.. szeretem az ódon kövek érintését, érdes és sima felületeit amit már a szél és az idő koptatott..
Az illatukat.. járni köztük, lehunyt szemmel tapintani falaikat, elképzelni az egykori élet, ami falaik között zajlódhatott... lenyűgöz, hogy az idővel dacolva több száz éven át, megmaradtak..
A múlt követeiként, lenyomatokat hagyva egy korból.. egy korról.. a régészek és történészek, kutatják titkaikat.. a turisták fényképezik.. de vajon leülünk e néha pár percre melléjük.. vajon egy fotón elámulunk-e , hogy milyen csodálatosak.. tudjuk e percekig szemlélni, akár csakképről és elveszni az apró részletek tengerében.?.. én tudok.. nagyon is.. .. Fel se tudja fognia az emberi psziché, mekkora időt éltek már meg..

Ha belépünk egy templomba elfog minket az áhítat érzése.. valójában talán nem is a vallásos érzület keríti hatalmába az embert, hanem az építészet.. a tökélyre kivitelezett belső terek..
A gótika légies könnyedsége, olyan akár a fák koronái..
Hétvégi túrámon az erdőt járva jutottunk erre a gondolatra Misivel.
Mikor feltekintettük, a fejünk fölött egymásba ölelkező fák koronáira. Akár egy gótikus boltív kiáltottam fel álmélkodva...Mire halk egyett értő mosoly volt a válasz, majd percekig csak csodáltuk a látványt..
Ha bele gondolok tényleg.. a természetből kimeríthetetlen ötleteket vehetett az építészet..

Az áhítat ami engem egy templomba lépve elfog, nem annyira vallási mint sokkal inkább a hely iránti áhíta,t egy megfogatlan miliő lengi át a teret.. Amit a képek a festmények, szobrok mellet.. a kővek adnak.. az égbe nyúló, könnyed vékony oszlopok, az organikusan sudár mégis, merev erős szerkezetek.. Az ablakokon be szülrödő fény.. által életre kellnek.. ámultba ejt, valahányszor belépek egy templomba.. térdeim meginognak.. és térdre borulok magamba.. mindazon erő és áhítat előtt, amit e helyek tudunk adni..
A fénynek , fontos szerepe van, a templom ettől válik élővé misztikussá, a hit oltárává.. számomra csak gyönyörű és csodálatos a mérnöki precizitást a lángelme..
Hosszú perceket töltök az oszlopoknak dőlve, az ablakokat csodálva vagy csak a fény útját követi szemem..
Kezemmel lopva érintve, simítva az oszlopok rideg, hideg köveit, tapintva lekerekített néhol már fényesre simogatott kis pontjait.. érezi érdességüket, a kövön végig folyó hideg párát..
Ámulva csodálni szobrokat, faragványokat.. olthatatlan vágyamat legyőzi ,hogy ne akarjam minden áron kezeimmel is érinteni a mesteri faragványokat.. ne vágyak érezni a szerszám nyomát, a könnyed formákon végig futtatni újaimat..
Szeretek hozzá érni a fapadokhoz, érezni a múltat, a fa megöregedését..
A kezek és az idő által lekoptatott lesimított éleket..Szeretem a termek tompa visszhangját, hívők halk sutyorgást, mit a falak , vissza vernek..
Az áhítat számomra itt kezdődik az építészet csodálatánál..